Megvalósult! – egyre több rádiónak csökkennek a terhei

Közzétéve: 2012. március 7.

A Médiatanács 2011-ben olyan díjfeltételeket teremtett, amelyekkel jobb helyzetbe kerültek a pénzügyi terhekkel küszködő helyi rádiók.

Az intézkedéssel 2012 elejéig 70 rádió költségei csökkentek, további 60 frekvencia hasonló feltételekkel vár szerződéskötésre. A díjreformmal több, mint 75 millió forint marad a rádiók kasszájában.

A Médiatanács gazdasági eszközökkel is képes támogatni a média sokszínűségét. A rádiózás sokféleségét és minőségét az garantálja, ha minél több szereplő kap lehetőséget, és ezek kiszámítható körülmények között működhetnek.

A helyi rádiózás stabil gazdasági feltételeit teremtette meg a Médiatanács 2011-ben egy arányos díjrendszer bevezetésével, segítve a helyi kereskedelmi rádiózás fennmaradását, az új szereplők piacra lépését. A reform bevezetésének kiemelt célja volt, hogy az új díjszámítási mód minden rádió számára egyenlő esélyeket biztosítson.

Az új díjcsökkentő- és arányosító struktúrának köszönhetően, a hazánkban kereskedelmi jelleggel működő 80 kisebb rádió közül 2012-ről 70 fizet kevesebbet, mint korábban. Tíz szolgáltatónál nem változtak a feltételek. Az arányos díjrendszer bevezetésével több, mint 75 millió forint marad a rádióknál.

Az újítás rádiónként évente több millió forintos megtakarítást jelenthet, de akár meghaladhatja 10 millió forintot is. Az egyik kecskeméti frekvencián például idén 11 millió helyett évi 3 millió forintért sugározhat a szolgáltató, Nyíregyházán pedig mindössze 3,5 millió forintot kell fizetnie annak a rádiónak, amelyiknek tavaly még közel 20 milliót kellett áldoznia a frekvencia birtoklásáért.

Az új díjszámítási módszer igazságos és arányos: figyelembe veszi a vételkörzet nagyságát, a vételkörzetben élők számát és vásárlóerejét is. Az új díjszámítási módszer gyakorlati alkalmazása ténylegesen csökkentette a rádiók fizetési nehézségeit.

Ugyanez a díjszámítási elv érvényesül annál a 2012-ben lejárt mintegy 60 frekvenciánál is, amelynek pályázati hasznosítását a Médiatanács elindította.

2012-03-07