Újabb hét évig szólhat a Klubrádió

Közzétéve: 2013. május 2.

null
A Klubrádió Zrt. csütörtökön megkötötte a hatósági szerződést a Médiatanáccsal a Budapest 95,3 MHz körzeti frekvencián történő médiaszolgáltatásra.

A frekvencia hasznosítására kiírt pályázatot a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítélete alapján idén márciusban zárta le a Médiatanács, ezt követően megindította a szerződéskötési eljárást.

A Médiatanács a mostani szerződés megkötését megelőzően is biztosította a Klubrádió folyamatos működését, ezen szerződés aláírásával pedig a Klubrádiónak 7 év határozott időre keletkezett joga és kötelezettsége médiaszolgáltatás nyújtására. A szerződés a határozott idő eltelte után egyszeri alkalommal még 5 évre meghosszabbítható.

Az aláírt szerződés a pályázati felhívásban és a Klubrádió Zrt. által benyújtott pályázatban rögzített feltételeket tartalmazza.