A Médiatanács 955/2013. (VI. 5.) számú döntése

A Médiatanács által a Mosonmagyaróvár 100,7 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására 2013. április 19-én közzétett pályázati felhívásra 2013. május 21-én beérkezett pályázati ajánlat alaki érvényességének vizsgálata (Alisca Network Kft.)

Hatósági döntés dátuma: 2013. június 5.

null

A Médiatanács az előterjesztés mellékletében foglalt végzésben a Pályázati Felhívás 1.10.9.1. pontja szerint hiánypótlásra hívja fel az Alisca Network Kft. pályázót a Mosonmagyaróvár 100,7 MHz médiaszolgáltatási lehetőségre benyújtott pályázati ajánlata tekintetében az alábbiakra vonatkozóan:

  • a Pályázati Felhívás 2.4.9.2. pontja szerinti nyilatkozat megfelelő megtétele tekintetében,
  • a Pályázati Felhívás 2.4.4.4. pontja szerint csatolandó, a működés első három évére vonatkozó mérlegtervek, valamint az eredménykimutatás-tervekhez és a mérlegtervekhez kapcsolódó feltételezések tekintetében,
  • a Pályázati Felhívás Formanyomtatványának ráfordítások és bevételek feltüntetésére szolgáló táblázataiban a médiaszolgáltatási tevékenysége egészére vonatkozó ráfordítások és bevételek meghatározására vonatkozóan,
  • a Pályázati Felhívás 2.4.10.1. c) pontja és az Mttv. 56. § g) pontja szerint csatolandó, annak megfelelő banki igazolásra vonatkozóan,
  • a Pályázati Felhívás 2.4.10.1. h) pontja szerint csatolandó dokumentumokra vonatkozóan a Pályázóban közvetett befolyásoló részesedéssel rendelkező Fodor József tekintetében.