NMHH: A több bűnügyi hír több nézőt vonz a hírműsorokban

Közzétéve: 2015. június 4.

null

Akár a hírek több mint felét is kitették a bűnügyi beszámolók a kereskedelmi televíziókban – állapítja meg az NMHH legfrissebb tanulmánya. A Médiatanács keddi ülésén bírságot szabott ki a Magyar Televízió Zrt.-re egy, az M1-en közreadott tévéfilm hibás korhatár-besorolása miatt, valamint hatósági eljárást indít a TV2-vel szemben a bulvárbűnügyi hírarány túllépése miatt. Azonnali forgatási támogatásról is döntött a testület egy – Bulányi György piarista papról szóló – dokumentumfilm kapcsán.

NMHH-elemzés: Az a tévé nyerte a nézettségi versenyt, ahol a legtöbb a bűnügyi hír

A testület hatósági eljárást indít a szolgáltatóval szemben amiatt, hogy a TV2 2014-ben a hírműsoraiban, éves átlagban túllépte a bulvárbűnügyi hírek maximális arányára vonatkozó, a törvényben meghatározott húsz százalékos határt (21,8%). Az egész évet tekintve 6 óra 43 perccel több ilyen hírt adott közre a megengedettnél. A Médiatanács elfogadta a hatóság legfrissebb elemzését, amelyből kiderül, hogy egyedül a TV2 haladta meg a három jelentős befolyásoló erejű médiaszolgáltatóra vonatkozó törvényi korlátot a hírműsorok bűncselekményekkel foglalkozó bulvárhíreit illetően; az RTL Klubon ez az arány 13,8 százalék, a Class FM-en 10,1 százalék. A hatóság összehasonlításképpen vizsgálta a közszolgálati adókat is: a 2014-es arány a Duna Tv-n 0,9 százalék, a Kossuth Rádió Déli Krónikájában 1,3 százalék, az M1 esti híradójában 2,3 százalék volt. A hatóság a törvényi rendelkezésekből kiindulva elkülönítetten kezelte a demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló bűnügyi híreket az összes bűnügyi híren belül. Utóbbiak, valamint a katasztrófák, balesetek együttes aránya ugyanis a TV2 híreinek több mint felét, 58,2 százalékot tett ki, az RTL Klubnál 38,2 százalékot (ebbe beleértendőek a politikusok, egyéb közfeladatot ellátó vagy hivatalos személyekkel kapcsolatos bűnesetek, terroresemények vagy a szociális vonatkozású visszaélések egyes fajtái, mint az uzsora- vagy a lakásmaffiaügyek is). Tehát a legnagyobb nézettséget elérő televíziós csatorna adta közre a legtöbb bűnügyi hírt is. A bűnügyi hírekben Budapest erősen felülreprezentált: noha a magyarországi bűncselekményeknek csak 13 százaléka történik a fővárosban, mégis az elektronikus médiában kétszer olyan gyakran szerepelnek ezek a beszámolók. A gyilkossági hírek 40 százaléka pedig nem friss ügyet tárgyal, hanem olyanokat, amelyek bírósági szakaszban állnak vagy még nem sikerült a felderítésük. A teljes jelentés a Médiatanács honlapján, a Tanulmányok rovatában olvasható, valamint a „Kapcsolódó dokumentumok” között.

Bírság tévéfilm közzétételének hibás módja miatt

Az M1 csatorna 16-os karika helyett 12-es korhatár-besorolással, és a törvényben előírtakhoz képest túl korán, 21 óra előtt kezdte vetíteni a Pop, csajok, satöbbi című amerikai filmet idén januárban. Mivel a televízió egy éven belül korábban nem követett el ilyen jogsértést, és a leginkább aggályos elemek a 20.30-as kezdésnek köszönhetően valóban csak a törvényben megszabott 21 óra után kerültek képernyőre, a Médiatanács a fokozatosság és arányosság elve szerint 300 ezer forint bírságot szabott ki a televízióra.

Azonnali forgatási támogatás egy piarista pap emléknapjára

A Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program Escher Károly-pályázatán a pályázó által igényelt 419 ezer forinttal támogatja a „Bokor alján ibolya” – Bulányi György öröksége című filmtervhez forgatandó nyersanyagot elkészülését. A Bulányi György-emléknap helyszínén a résztvevők között egyszeri és megismételhetetlen, spontán találkozások és események rögzítésére kerülhet így sor június 6-án Budapesten a Piarista kápolnában.

A Médiatanács Escher-pályázatára heti elbírálás mellett lehet jelentkezni olyan forgatási igényekkel, amelyek magyar vonatkozású, előre nem tervezhető események azonnali, helyszíni rögzítését szolgálják egy dokumentum- vagy ismeretterjesztő filmhez. A testület a mostani támogatással együtt az Escher-pályázaton 18 alkotás elkészülését támogatta több mint 23 millió forinttal.

Különdíjak felajánlása

A Médiatanács két különdíjat ajánlott fel a legjobb magyar fikciós kisjátékfilm és a legjobb animációs film javára 500-500 ezer forint értékben a 11. Busho Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, amelyet szeptember 1–6. között rendeznek meg Budapesten.