A Médiatanács 1359/2016. (XI. 30.) számú döntése

A Paks 96,3 MHz helyi kereskedelmi médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására 2016. október 13-án közzétett pályázati felhívásra 2016. november 17-én beérkezett pályázati ajánlatok vizsgálata (Rádió 96,3 Kft.)

Hatósági döntés dátuma: 2016. november 30.

null

A Médiatanács az előterjesztés mellékletében foglaltak szerinti végzésben az Mttv. 57. § (3) bekezdése, valamint a Pályázati Felhívás 1.10.10.1. pontja alapján hiánypótlásra hívja fel a Rádió 96,3 Kft. pályázót a Paks 96,3 MHz helyi kereskedelmi médiaszolgáltatási lehetőségre benyújtott pályázati ajánlata tekintetében, a Pályázati Felhívás 2.5.10.2. pontjának maradéktalanul megfelelő nyilatkozat, a Pályázati Felhívás 2.5.11.1. d) pontja szerinti eredeti, vagy közjegyző által hitelesített, a központi adóhatóság által kiállított hivatalos igazolás, a Pályázati Felhívás 2.5.10.21. pontjának maradéktalanul megfelelő nyilatkozat, a Pályázati Felhívás 2.5.11.1. j) pontjának mindenben megfelelő kiegészítő melléklet, és a Pályázati Felhívás 2.5.4.2. pontja alapján – a Formanyomtatvány VI.3. pontjában meghatározott módon – a számvitelről szóló 2000. évi C. törvénynek megfelelő, a működés első három teljese évére vonatkozó (2018., 2019., 2020.) mérlegtervek és eredménykimutatás-tervek  tekintetében.