Dr. Koltay András: Meg kell mutatni a gyermekeknek az internet mindkét oldalát

Közzétéve: 2024. február 8.

„A biztonságos internet egy fogalmi ellentmondás. Az internet maga a világ, amely soha nem lehet teljesen biztonságos. Persze lehet törekedni erre, nekünk pedig meg kell próbálnunk a magunk eszközeivel, lépésről lépésre növelni ezt a biztonságot” – mondta Dr. Koltay András, az NMHH elnöke a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által a Biztonságos Internet Napja (SID) alkalmából szervezett rendezvényen.

240206kma8.jpg

Dr. Koltay András elmondta, az internetbiztonság növelése érdekében az NMHH keretein belül hamarosan elindul egy középiskolai partneriskolai program

A SID-et idén 21. alkalommal szervezték meg világszerte. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat eseményét Dr. Edvi Péter, a szervezet elnöke, Jenei Rita, a Magyar Telekom üzleti kommunikációs vezetője, és Dr. Koltay András nyitotta meg. Az NMHH elnöke kifejtette: a gyermekek azt gondolják, hogy mindent tudnak az internetről, de valójában csak egy nagyon szűk szegmensét használják. Meg kell mutatni nekik a világháló mindkét oldalát: azt, ami hasznos, és azt is, ami súlyos károkat okozhat. Az internet nagyon sok mindenre jó, a kérdés inkább az, hogy hogyan vezetjük rá a gyermekeket arra, hogy akár József Attila-verseket is olvassanak rajta, azon túl, hogy a Discordon csetelnek.

240206kma4.jpg

Dr. Koltay András, az NMHH elnöke a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által a Biztonságos Internet Napja (SID) alkalmából szervezett rendezvényen

Hatóságunk elnöke előadásában bemutatta a megjelent szülőknek és gyermekvédelmi szakembereknek az NMHH gyermekvédelemmel és internetbiztonsággal kapcsolatos eszközeit és programjait: az Internet Hotline-t, amely veszélyes internetes tartalmakra vonatkozó bejelentéseket fogad, a tíz éve működő Gyermekvédelmi Internet-kerekasztalt, és a – hamarosan ugyanezt a kerek évfordulót ünneplő – Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központot. Mint kifejtette: a „Mobil a családom?” programban az improvizációs színház eszközeivel szólítjuk meg a családokat, s bár az előadások a mobileszközök és a család kapcsolatát komikusan tálalják, azok mögött megmutatkozik a hús-vér valóság is a nehézségekkel és a problémákkal együtt. Az elmúlt hetekben meghirdetett Net-Coach program pedig olyan intenzív képzés, amely felvértezi a résztvevőket, hogy a fiatalok és a családok digitális médiaértését segítő szakemberekké váljanak.

Dr. Koltay András elmondta, az internetbiztonság növelése érdekében az NMHH keretein belül hamarosan elindul egy középiskolai partneriskolai program, amely azt a két éve elindult kezdeményezést kívánja szélesíteni, amelynek során a hatóság számos egyetemmel kötött együttműködési megállapodást.

240206kma1.jpg

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat eseményét Dr. Edvi Péter, a szervezet elnöke nyitotta meg

A napokban jelent meg az NMHH és a megújult GameStar (GS) szerkesztősége közös kiadványa, „Van eszköz a kezedben – Útmutató a digitális szülői felügyelet alkalmazásához” címmel. Ebből kiderül, hogy a legnagyobb mobil operációs rendszerek milyen szülői felügyeleti beállításokat biztosítanak, a felügyelet hogyan terjeszthető ki az applikációkra vagy a gyermek által elérhető streamingoldalak által kínált műsorokra. A kiadvány mellett közérthető videókban mutatjuk be lépésről lépésre a szülői felügyelet beállításának menetét Android és iOS-eszközökön. Az útmutató és a videók elérhetők a hatóság weboldalain és közösségi média felületein.